Pár napja elkezdtem írni A Könyvet. Vannak epizódok, melyekről még nem tudok beszélni, melyek üresen várják a Word-ben, hogy szavakkal megtöltsem, mert még közel vannak hozzám, mert mint egy jó színházi darabban még mindig várom a deus ex machina-t, az isteni közrejátszást, ami minden káoszból kivezet, a Happy end-et...
Lehet, azért nem tud az ember boldog lenni, mert mindig kívülről várja a segítséget, hisz a boldog végben? Az embernek, aki becsapta, szomorúvá tette, újabb és újabb esélyt ad, figyelve a jeleket, változásokat amiken keresztül megy, újból hisz neki, benne, a közös jövő lehetőségében, s vár, vár az istenire, aki helyre rakja az életszálakat... Vajon Egyetlen esély bőven elég a színpadi történetben, s az életben, hogy ráébredjünk boldogság vár ránk vagy csak egy újabb kísérlet?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.